Október 16. – Az újraélesztés világnapja

2017. október 16-án Európai Újraélesztési Társaság felhívására idén 5. alkalommal keül megrendezésre „Restart a Heart Day”, amihez mentőállomásunk is csatlakozik.

Ennek kapcsán hétfőn a Vöröskereszt helyi szervezetével közösen várunk minden érdeklődőt, aki az újraélesztés lépéseivel szeretne megismerkedni!

Szív City – Te is lehetsz hős!

Az Országos Mentőszolgálat új mobil applikációjával Te is lehetsz életmentő, Szív City néven különleges program indul az országban.

Magyarországon évente 20-25 ezer hirtelen keringésleállás, felnőtteknél hirtelen szívhalál történik; ezek közül mintegy 7 ezer közterületen. Az alkalmazás ezen embertársaink megmentésére ad lehetőséget, hiszen segítségével a mentőriasztást követően a felhasználók az eset 500 méteres körzetében jelzést kapnak, a program az eset helyszínére navigálja őket, így a mentő kiérkezése előtt megkezdhetik az újraélesztést.

Az applikáció élesben 2017. október 17-én kedden indul először budapesti, majd később országos mentési eseményeket közvetítve.

Október 16-án hétfőn az Újraélesztés világnapja kapcsán egész nap a rendszer próbariasztások során az ország kijelölt mentőállomásaira irányítja az alkalmazás felhasználóit, ahol lehetőségük lesz újraélesztési ismereteik felfrissítésére, begyakorlására vagy elsajátítására.

Rendőr Palánták jártak nálunk


Idén immár negyedik alkalommal jártak nálunk a Rendőr Palánták.

A Móri Rendőrkapitányság szervezésében Szántó Zoltán vezetésével helyi általános iskolák diákjai nyári tábor keretében minden évben egy-egy hetet töltenek el a rendőri munka megismerésével, ennek állomásaként látogattak el hozzánk is.

A gyerekek az állomásunk és a mentőegységeink megismerése után elsősegély-nyújtási ismeretekkel is gazdagodhattak.

III. helyezés a foci kupán


A hétvégén csapatunk is részt vett a Móri Rendőrkapitányság által szervezett Jakab Róbert Emléktornán, amelyen III. helyezést értünk el.

A rendezvény végig baráti hangulatban zajlott és az izgalmas, pörgős meccsek során nagyon élveztük a játékot.

Köszönjük a szervezőknek és reméljük, hogy jövőre hasonlóan színvonalas tornán ismét találkozunk!

 

Sikeres újraélesztés Móron

Illusztráció

(illusztráció)

Bajtársainkat a tegnapi napon eszméletlen férfihoz riasztották egy móri közintézménybe. Helyszínre érkezéskor azonban hamar kiderült, hogy a betegnek nincs légzése és keringése.
Ezt a jelenlevők is felismerték, így bajtársaink kiérkezésekor, már zajlott a laikus újraélesztés.
A helyszínre érkező mentőegység átvette az újraélesztést és sikeres defibrillációt követően a beteg keringése, majd a saját légzése is visszatért.

Ezt követően kollégáink a beteget a Székesfehérvári Szent György Kórház Sürgősségi Osztályára szállították, ahol azonnal meg is kezdődött a beteg szakellátása.

Mint kiderült, a beteg keringés összeomlását szívroham okozta. Az idejében megkezdett laikus újraélesztés megteremtette a lehetőségét annak, hogy kollégáink sikeresen beavatkozhassanak, megmentve a beteg életét.

 

Baleset Mór és Bakonycsernye között


A ma reggeli órákban Bajtársaink Mór és Bakonycsernye között egy autóbaleset sérültjét látták el. A gépkocsivezető a vizes úton feltehetőleg megcsúszott és autójával árokba borult. Ellátás után a súlyos sérültet a mentőegységünk a székesfehérvári Szent György Kórházba szállította.

A  mentésben a Móri Önkormányzati Tűzoltóság és a Móri Rendőrkapitányság egységei vettek részt.

Az elkövetkező napokban esős idő várható, kérünk mindenkit vigyázzon a csúszós utakon!

Koraszülött baba a mentőben

Bajtársaink nem mindennapi szakmai feladattal találkoztak, amikor ma a hajnali órákban, esetkocsinkat egy Mór közeli településre, megindult szüléshez riasztották.

A mentőegység tagjai a helyszínen egy 18 éves édesanyát és koraszülött, a 29. hétre érkezett, 1450 gramm súlyú kisfiát találták, akiket ellátást követően a székesfehérvári Szent György Kórház Szülészeti osztályára szállítottak.

                                                                                                                      Illusztráció. A kép forrása: www.infobae.com

Intelligens Fedélzeti Terminál

A mai napon megyénkben is kezdetét veszi az IFT tabletek használata.
Természetesen a móri mentőegységeken is megtalálhatóak a feladataink gyors és hatékony rögzítését segíteni hivatott eszközök.

Megújult az oldalunk!

Köszöntjük a Móri Mentőállomás megújult weboldalán!

A tartalmakat igyekszünk folyamatosan frissíteni, így további képekkel, bejegyzésekkel találkozhat, ha a közeljövőben ismét meglátogat minket!

Kérjük ajánlja fel adója 1%-át

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Immár 60 éve működik Móron mentőállomás. Ez alatt az idő alatt Kollégáink számtalan esetben nyújtottak segítséget a Móron és a környező településeken élők számára.

Munkánkat a 2006-ban Bajtársaink által létrehozott

Mentők a Mentőkért Mór és Térsége Alapítvány

kiemelt módon segíti korszerű mentéstechnikai eszközök beszerzésével, kollégáink számára történő továbbképzések támogatásával és Bajtársaink munkakörülményeinek javításával.

Alapítványunk nonprofit, kiemelten közhasznú feladatot lát el. Az elmúlt években az 1%-os felajánlásokból közel 2 000 000 Forint értékben sikerült támogatnunk a móri mentést többek között olyan eszközök vásárlásával, amelyek nélkülözhetetlen segítséget jelentenek például baleseteknél a sérültek kimentésénél, gyermekek ellátásakor, illetve a légútbiztosítás speciális eseteiben is.

Ez azonban nem valósulhatott volna meg az Önök nagylelkű felajánlásai nélkül, amit ez úton is köszönünk! Amennyiben feladatunkat és munkánkat fontosnak gondolja,


kérjük, támogassa adója 1%-val

a móri Mentők a Mentőkért Mór és Térsége Alapítványt!

Adószámunk: 18498325-1-07

Kérjük, ne feledje: munkánk támogatásával az Önök minél korszerűbb és színvonalasabb ellátását segíti elő!

Köszönjük!