Új esetkocsi Móron


Mai napon állomásunkra érkezett az új Esetkocsink. Idén az Országos Mentőszolgálat 169 mentőautó lecserélését tervezi, ennek egyik darabja az új autónk is.

A járműveket a finn Profile Vehicles Oy kistarcsai üzemében készítik, a mentők munkája során szerzett tapasztalatok figyelembe vételével folyamatosan javítva a konstrukción, így a Móron 2015-ben már szolgálatba állt “sárga” autónkhoz képest a következő módosításokkal készült ez a mentőutó:
– Áttervezett betegtér
– Stryker típusú hordágy, hidraulikus hordágytálcával
– Ledes megkülönböztető jelzések
– Beépített navigáció
– Automata sebességváltó
– Tolató-kamera
– Fedélzeti-kamera

Mindkét mentőegységünk tartozékai:
– Egyedi tetőszerkezet és betegtér mely jelentős ütközésnél is megvédi a benne
utazókat
– Betegtéri klíma
– Fűthető és hűthető rekeszek
– Állófűtés
– Kárhely-lámpák

Az új Esetkocsi rövid felkészülés után a tervek szerint július 24-én hétfőn áll szolgálatba. Az eddigi sárga autónk mentőkocsiként fut tovább Móron.